Egyéb kategória
„Hőseink Ösvényén” – Háromszéki fiatalokat támogattunk
A Lemhényi Ifjúsági Szervezet (LISZ) nagy tettekre szánta el magát: elsőként járták be és azonosították az Ojtoz–Úz erődrendszert összekötő védelmi állásokat, amiről online térkép is készült az idelátogató turisták számára.
Erdélyben járt alapítványunk
Augusztus 13-16. között székelyföldi magyar közösségeket kerestek fel a Nemzeti Összetartozás Alapítvány önkéntesei, munkatársai és szakértői. Az autóbuszos szakmai-értékőrző utazás a külhoni kapcsolatok erősítését szolgálta. Háromnapos erdélyi látogatásunk első napján
Négyszáz éves magyar iskola zár be Erdélyben
A Nemzeti Összetartozás Alapítvány iskolakezdő jótékonysági akciója a Délvidék után a székelyföldi Farcádon folytatódott. Az udvarhelyszéki falu általános iskolájának tanulói egy-egy tanszercsomagot kaptak, azonban szeptembertől másik helységben kell folytatniuk tanulmányaikat,
Tanszercsomagot vittünk Délvidékre
A nyugat-bácskai Nemesmilitics ősztől magyarul tanuló elsős diákjainak augusztus 7-én juttattuk el a Nemzeti Összetartozás Alapítvány tanévkezdési ajándékát. A Zombor városához közel eső, a határtól légvonalban 15 kilométerre található magyarlakta
Háromszázezer forinttal segítettük a magyarberkeszi orgona felújítását
Eredményes volt a Nemzeti Összetartozás Alapítvány május 6-i online jótékonysági koncertje, melyet Teleki Miklós orgonaművész közreműködésével egy észak-erdélyi református templom orgonájának felújításáért szerveztünk. A járványügyi korlátozások miatt közönség nélkül megtartott,
Online jótékonysági orgonakoncerttel segítünk Erdélynek
A Nemzeti Összetartozás Alapítvány csütörtökön este hét órától a virtuális térben rendezi meg Teleki Miklós orgonaművész közreműködésével jótékonysági koncertjét, amellyel a magyarberkeszi református templom orgonájának felújítását támogatjuk. A járványhelyzet miatt
Brüsszel hátat fordított az őshonos nemzetiségeknek
A Nemzeti Összetartozás Alapítvány megdöbbenéssel értesült arról, hogy az Európai Bizottság elutasította a székelyföldi kezdeményezésre indult Minority Safepack nevű európai polgári kezdeményezést. Ezzel a döntéssel a brüsszeli bürokrácia félreérthetetlen üzenetet
Felhívás: mecénás kerestetik!
Kedves Barátaink! A világjárvány ebben az évben mindnyájunk életét megnehezítette, és egyúttal a nemzeti összetartozásra is nagy csapást mért. A határokat le kellett zárni, a találkozásokról le kellett mondanunk. Nagy

