Székelyhídon nagy örömmel fogadták adományainkat

Székelyhídon nagy örömmel fogadták adományainkat

Látogatást tett a Nemzeti Összetartozás Alapítvány küldöttsége az erdélyi Székelyhídon, a Böjte Csaba ferences szerzetes által életre hívott Dévai Szent Ferenc Alapítvány árvaházában. A Bihar megyei kisváros egykori Stubenberg-kastélyában működő Gyermek Jézus Otthon volt szervezetünk adventi jótékonysági orgonakoncertjeinek kedvezményezettje. Miután a részükre gyűjtött több mint 700 ezer forint banki átutalással megérkezett, személyesen is felkerestük az intézményt, ahol meggyőződhettünk róla, hogy a támogatás a legjobb helyre érkezett.

Az alig tízezer lakosú kisváros, Székelyhíd – ellentétben azzal, amit neve sugall – valójában nem is a történelmi Erdélyben, hanem a Partiumban, a mai államhatártól mindössze néhány kilométerre található. A település máig teljes mértékben magyar jellegű, románok errefelé csak elvétve akadnak, pusztán a vasútvonal és a városka fölötti szőlődombok stratégiai jelentősége miatt szakították el az anyaországtól. Mintegy húsz esztendeje itt is működik egy a Böjte Csaba által alapított számos erdélyi árvaház közül, tavaly pedig úgy alakult, hogy hagyományos jótékonysági orgonakoncertjeinkkel – melyeken Teleki Miklós orgonaművész működött közre – éppen a székelyhídi intézményt segítettük, összesen 728.245 forinttal.

Csoportunkat Berekméri Dalma, a Gyermek Jézus Otthon vezetője fogadta a városközpontban található hajdani gyönyörű Stubenberg-kastély előtt. Az intézmény ebben a műemlék épületben működik, amely ugyan a város tulajdona, de 49 évre használatba kapta a Dévai Szent Ferenc Alapítvány, így munkásságuk egyszerre szolgálja az embermentés és az örökségvédelem nemes ügyét. Az intézményben jelenleg tizenkét gyermek nevelkedik – ez a törvényi plafon, több növendék nem lakhat egy fedél alatt a jelenlegi romániai szabályozás értelmében. Pedig igény lenne rá – tudtuk meg az otthon nevelőnőjétől és mindenesétől, Zsóka nénitől, aki finom ebéddel készült látogatásunkra, amelyet a gyermekekkel közösen költhettünk el. Mint kiderült, az ifjak többsége mostanra már nem árva, hanem főként rendkívül rossz szociális körülmények között, a társadalom peremén élő családokból fogadják be őket.

A látogatás alkalmából egy maradandónak szánt meglepetéssel készültünk a gyermekotthon nebulói számára. A Nemzeti Összetartozás Alapítványt elkísérte útjára Domonkos László ismert budapesti író, akinek nemrégiben éppen az Érmellékről – ahová Székelyhíd is tartozik – jelent meg képekkel gazdagon illusztrált szociográfiai kötete. A szerző minden gyermeknek névre szólóan dedikálta művét, amit az ifjak őszinte örömmel vettek kézbe. Emellett Hetzmann Róbert, a Nemzeti Összetartozás Alapítvány kuratóriumának elnöke elhelyezte a gyermekotthon könyvtárában a nemrégiben megjelent, „A zászlót vinni kell című” emlékkönyvet, amely Wittner Mária életműve előtt tiszteleg.

Székelyhídi látogatásunk nagy örömöt jelentett számunkra, hiszen tisztelettudó, őszintén érdeklődő, csekély ajándékunkat láthatóan megbecsülő gyermekekkel találkoztunk, ami a nevelők és az intézmény munkáját dicséri. Meggyőződhettünk róla, hogy az adományok a legjobb helyre kerültek.