Pásztón is felcsendült az orgona
Nagy érdeklődés fogadta alapítványunk szervezésében Teleki Miklós orgonaművész adventi jótékonysági hangversenyét a pásztói Szent Lőrinc-templomban. A nógrádi kisváros középkori műemlék templomában is az erdélyi Székelyhídon nevelkedő árva magyar gyerekek javára folyt a gyűjtés.
Karácsondi Mihály plébános köszöntötte hangversenyünk népes közönségét Pásztó római katolikus nagytemplomában, amely a XV. század elején épült Pokoljáró Tari Lőrinc lovag, Zsigmond király pohárnokmesterének támogatásával, aki írországi zarándokútjáról szóló kalandos memoárjával írta be magát az örök magyar művelődéstörténetbe.
A rendezvény kezdetén beszédet mondott Farkas Attila, Pásztó polgármestere, aki hálás köszönetét fejezte Teleki Miklós orgonaművésznek és Hetzmann Róbertnek, a Nemzeti Összetartozás Alapítvány elnökének, valamint minden adakozónak. A városvezető egyúttal a nemzeti összetartozás fontossága kapcsán emlékeztetett a húsz évvel ezelőtti gyászos emlékű nemzetegyesítő népszavazásra, amikor csak kis többséggel győztek az igenek. Farkas Attila szerint azért is végez fontos missziót az alapítvány, mert ezen a téren még bőven akad tennivaló.
Teleki Miklós röviden szólt az egybegyűltekhez, és ismertette a jótékonysági rendezvény zenei műsorát, amelyet a pásztói templomban található franciaországi eredetű, és ebből kifolyólag Magyarországon ritkaságszámba menő orgona kedvezőtlen műszaki állapotára figyelemmel állított össze. Az egyébként kvalitásos hangszerbe a templom legutóbbi felújítása során víz került, amitől megduzzadt, így sajnálatos módon nem minden hangot lehet belőle előcsalogatni – ismertette a művész. Ez a műszaki hiba azonban a közönség egybehangzó véleménye szerint az est során észrevétlen maradt: Teleki Miklós ismét feledhetetlen koncertet adott a hangszerek királynője előtt ülve, négy Bach-darabot és a “Musica Antiqua Hungarica pro Organo” régi magyar dallamcsokor több tételét előadva.
A nemzeti összetartozás jegyében meghirdetett orgonakoncert-sorozat pásztói állomásán összesen 109.945 Ft adomány gyűlt össze, mellyel alapítványunk az erdélyi Székelyhíd városában működő Gyermek Jézus Otthont támogatja.
A Miniszterelnökség és a Nemzeti Együttműködési Alap pályázati támogatásával megvalósuló koncertsorozat következő állomása a taksonyi Szent Anna-templom, ahová december 21-én szombaton 19 órai kezdettel várjuk az érdeklődőket.