„Magyarország az egységes magyar nemzet összetartozását szem előtt tartva felelősséget visel a határain kívül élő magyarok sorsáért, elősegíti közösségeik fennmaradását és fejlődését, támogatja magyarságuk megőrzésére irányuló törekvéseiket, egyéni és közösségi jogaik érvényesítését, közösségi önkormányzataik létrehozását, a szülőföldön való boldogulásukat, valamint előmozdítja együttműködésüket egymással és Magyarországgal.”

[Alaptörvény D) cikk]

Kedves Látogató!

Alapítványunkat 2020-ban, a trianoni békediktátum 100. évében azzal a céllal hoztuk létre, hogy elősegítsük az egységes magyar nemzet összetartozását, identitásának elmélyítését, hagyományainak és kulturális örökségének megőrzését.

Működésünk lényegét a Kárpát-medencei karitatív tevékenységek végzésében, a kulturális örökség megőrzésében és az identitásunkat elmélyítő, hagyományőrző kezdeményezésekben jelöltük ki.

Nemzeti Összetartozás Alapítvány


Hírek, aktualitások

Olvasás tovább

Megérkeztek Kárpátaljára az orgonakoncerteken gyűjtött adományok

Az ősszel bemutatott orgonakoncert-sorozat hatására kétmillió forintot meghaladó értékű támogatás gyűlt össze, mellyel a Viski Kölcsey Ferenc Líceum megmaradását segítettük.

Olvasás tovább

Kétmillió forint értékű adományt gyűjtöttünk Kárpátaljának

Az orgonakoncertekhez kapcsolódó adománygyűjtés rendkívül eredményes volt, a befolyt adományok összértéke eléri a kétmillió forintot.

Olvasás tovább

A kárpátaljai Visk középiskoláját támogatjuk

A Felső-Tisza-völgy legjelentősebb magyar középfokú oktatási intézményére esett alapítványunk kuratóriumának választása a jótékonysági orgonakoncerten befolyt adományok odaítélésekor. A nemzeti összefogással előteremtett pénzösszeget a rossz állapotú viski középiskola felújítására fogják fordítani.

Olvasás tovább

Kárpátaljáért szólt a hangszerek királynője

Hat Kárpát-medencei templomban adott koncertet Teleki Miklós neves orgonaművész a Nemzeti Összetartozás Alapítvány szervezésében. A nagy sikerű turné szeptemberben indult

Olvasás tovább

Felvidéken zárult a Kárpátalját segítő orgonakoncert-sorozat

Ipolyság kéttornyú római katolikus temploma volt Teleki Miklós orgonaművész és a Nemzeti Összetartozás Alapítvány jótékonysági turnéjának utolsó állomása. A történelmi

Olvasás tovább

Mezőtúr is összefogott Kárpátaljáért

Jótékonysági orgonakoncert-sorozatunk a Tiszántúlon folytatódott, Teleki Miklós orgona- és zongoraművész a mezőtúri református templom különleges műemlék orgonáján játszott. A hangverseny

Olvasás tovább